Az elmúlt években, a kompakt digitális fényképezőgépek és az egyre kisebb GPS-egységek árának esése lehetővé tette a meteorológiai ballonokra szerelt eszközökből fényképek és videók bővülő készítését. A youtube-on számos eredményt láthatunk, világszerte elvégzett sikeres kísérletekről. A héliumballon 30 km feletti magasságig jut el, ez bizony már az űr alja, majd valahol 30-35 kilométer között, a külső nyomás végletes csökkenése miatt kidurran, és a rászerelt szonda lezuhan. Meteorológusok évtizedek óta használják ezt az eszközt a légkör fizikai paramétereinek megmérésére, most pedig, a szélsőséges hidegtől védő burkolatban kamerákat próbálnak feljuttatni így, amelyek helyét GPS követi és rögzíti, és - pár kilométeres magasság alatt - GSM telefonkapcsolattal tudatják pozíciójukat a felbocsátóval, így a szonda lezuhanás után megtalálható.

A külföldi példák után egy hete immár a második sikeres magyar kísérletet hajtották végre a Pannonian Near Space Project lelkes munkatársai (az első repülés videója itt látható). A hegyhátsáli (Vas megye déli széle) felbocsátást követően a szonda 32 kilométer magasságig jutott, majd a szlovéniai Lendva mellett, a magyar határ közelében egy fára pottyant ejtőernyőjével.

Így fest 30 kilométer feletti magasságból a Balaton, Zala felől fényképezve. A láthatár előtti sötétebb vonal a Keleti- és a Déli-Kárpátok vonulata. Forrás: Pannonian Near-Space Balloon Project, teljes felbontásért klikk a képre.

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

A Műholdképek blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.